Bár Putyin az orosz és ukrán nép történelmi egységéről szónokolt, az önálló Ukrajna felszámolásának szándéka nem az ukrán beolvadáshoz, hanem az ukrán nemzeti öntudat megerősödéshez vezetett. Az ukránok nem orosszá válnak, hanem az oroszokkal szemben határozzák meg magukat. Az ukrán nemzeti érzés megkapta a történelmi mítoszát. Egy újabb fejlemény, aminek Putyin az ellenkezőjét akarta.

Folytatva a sorozatom Putyin külpolitikájának nem szándékolt következményeiről, ezúttal az ukrán nemzeti érzés megerősítéséről szeretnék beszélni.

Vlagyimir Putyin egy ötezer szavas esszét publikált tavaly nyáron. Az orosz és ukrán nép történelmi egysége címmel. Érdemes felfigyelni rá, tekintve, hogy ő nem történész, nem is újságíró, még csak nem is egy elszállt agyú értelmiségi, hanem konkrétan az Orosz Föderáció elnöke, akit annyira foglalkoztat ez a témakör, hogy – mintegy vitaindítóként – azóta egy háborút is kezdeményezett.

Az érvelése lényegében az, hogy a három nép, az orosz, a belorusz, és az ukrán a kijevi Rusz óta egy nemzetet alkot. Vagyis az ukrán nem különálló nemzet. Ukrajna mint állam pedig egy tákolmány, amit a történelmi véletlenek barkácsoltak össze, pl. Lenin ad hoc döntései az éppen aktuális politikai érdekeinek megfelelően. Ukrajnát úgy fércelték össze Ausztria, mármint Bukovina, Magyarország, Románia, Lengyelország és persze Oroszország területeiből. Nem szerves egység, az ukrán nép pedig az említett orosz-belorusz-ukrán hármas nemzet része.

Ugyanezt hallhattuk tőle a háború kitörését követően egy nem túl összeszedett, de hasonló szellemű beszédében.

Egyáltalán nem fontos most, hogy történelmileg van-e bármi abban, amit Putyin mond. Az az érdekes, hogyan hat ez az ukránokra.

Az ukrán fiatal nemzet, abban az értelemben, ahogy a szlovák is az: Az értelmiségi kezdeményekből az első világháború után a 20. század során több hullámban vált tömegérzelemmé. A Szovjetunió szétesése után az önálló Ukrajna létrejötte intézményes kereteket is biztosított a nemzeti törekvéseknek.

Ez a független Ukrajna gazdasági-társadalmi értelemben kevés sikert hozott. A tulajdon oligarchák kezébe került, a korrupció mindent áthatott, és a gazdaság alig fejlődött. Valóban erős belső feszültségek tagolták Ukrajnát regionálisan és társadalmilag is.

A regionális tagoltság valóban létezik. És ez valóban a különféle területek történelmi sorsa miatt alakult így. Fontos körülmény, hogy az identitás és a nyelv nem esik úgy egybe, ahogy mondjuk Romániában a román és magyar nemzeti identitást illetően. A 2001-es népszámlálás szerint a Donyeck megye háromnegyedének orosz volt a fő nyelve. Ezzel egy időben a lakosság 57%-a vallotta magát ukránnak. Sokan egy helyi nyelvet, egyfajta kreolt beszélnek a mindennapokban.

A Közép- és Kelet-Európában megszokott módon versengett a befogadó, állampolgárság alapú nemzeti felfogás és az etnikai alapú felfogás.

Szóval nem volt erős az ukrán nemzeti egység, az oligarchák és a kizsákmányoltak, a keletiek és a nyugatiak nem érezték a közösséget.

De jött Putyin, és segített! Az első támogatása 2014-ben érkezett, amikor Oroszország elfoglalta és bekebelezte a Krím-félszigetet, és a Donbaszban létrehozta a két, magát függetlennek nyilvánító népköztársaságot. Ukrajnát természetesen mindez gyengítette, de az ukrán nemzeti öntudatot erősítette. Az etnikai nemzet koncepciója került előtérbe, ami elsősorban az oroszok ellen szólt, de a többi kisebbséget, így a kárpátaljai magyarokat is keményen érintette. Mindazonáltal a külső ellenség összehozta az ukránokat, amit Putyin aligha akart.

De az igazi nagy segítség most érkezett a háborúval. A várakozások ellenére Zelenszkij és Klicskó nem menekült el, az ukrán hadsereg nem esett szét, és a lakosság hajlandó elviselni a szörnyű háborús pusztulást Ukrajna megmaradása érdekében.

Ha az ukránok úgy éreznék, hogy őket nem sok minden köti össze az országon belül, de mindannyian az orosz szellemű világhoz kötődnek, aligha akarnának most háborúzni. Ezrével halnak meg a katonák, talán még többen a civilek, sorban pusztulnak a lakóházak és munkahelyek, milliószámra menekülnek másfelé. Miért harcolnának valamiért, amit nem is éreznek magukénak?

Ez a legfontosabb bizonyítéka annak, hogy az ukrán nemzet létezik. A belső megosztottságot félretették. Az oroszajkúak jó része is kiáll Ukrajna mellett, de legalábbis nem áll az orosz csapatok mellé.

Elég világos az eredmény: Az ukrán nem hogy nem válik az orosz nemzet részévé, hanem éppen azzal szemben határozza meg magát. Nem tudjuk, milyen lesz az ukrán nemzet a jövőben. Lehet az állampolgárság és a közös ország alapján álló, amelyet az Oroszország ellenesség politikai kultúrája határoz meg. De lehet etnikai nacionalizmus is, amely elvárja az ukrán nyelv ismeretét azoktól, akik ukránnak vallják magukat.

Akárhogy is, az biztos, hogy az ukránok nem akarják az „ukrán és orosz nép történelmi egységét”, ahogy Putyin vizionálta. Úgy veszik az egység putyini gondolatát, ahogy a székelyek, amikor azt hallják, hogy ők ideiglenesen magyarul beszélő románok.

Putyin megadta Ukrajnának ezzel a háborúval azt a történelmi mítoszt, amire minden nemzetnek szüksége van. Ilyen nekünk 1848-49, Trianon, és bizonyos mértékig 1956. Szenvedés, ami összekovácsol.

És mindezt az ukránok Putyinnak köszönhetik, aki ezzel is olyat ért el, aminek az ellenkezőjét akart.