A meggondolatlan ukrajnai háborúval Putyin lecsökkentette Oroszország nagyhatalmi jelentőségét, világméretű játékosból helyi jellegű hatalommá tette. Oroszország abszolút értelemben is hanyatlik, mert a katonai veszteségeket nem lesz képes versenyképes katonai technológiákkal kipótolni. Mivel ezzel egy időben minden szomszédja fegyverkezik, az oroszok relatív súlya is csökken. A gazdaság gyengesége miatt pedig a diplomáciai befolyásszerzésre sem lesz módja. Ez a videó záródarabja egy hatrészes sorozatnak, amely Putyin stratégiai tévedéseit elemzi.

Vlagyimir Putyin 2022. február 24-ig nyerésben volt. Egy nem különösebben fejlett petroállamból kihozta legtöbbet: sikeresen stabilizálta a központi hatalmat, kiépített egy tekintélyelvű politikai rendszert, ami szépen szolgálta az érdekeit, látványos katonai reformot indított, és sorban hozta a kis külpolitikai sikereket Grúziában, Szíriában, és persze legfőképp a Krím-félszigeten.

Ezzel egy időben az amerikai külpolitika Oroszország számára rendkívül kedvezően változott. Amikor Trump a beiktatási beszédében többször elismételte az „America first” szlogent, sokan – tévesen – úgy érezték, hogy ez az eddiginél önzőbb és agresszívebb külpolitika meghirdetése. Valójában az America First defenzív, visszavonulást jelentő, az Egyesült Államok korlátait elismerő irányelv volt. Annak bejelentése, hogy az USA többé nem akar a világ csendőre lenni, nem indít az afganisztáni vagy iraki nemzetépítési kísérlethez hasonló akciókat. Nem az egész világgal törődik, hanem csak a saját közvetlen érdekeivel. Ezek az érdekek pedig Kelet-Ázsiában vannak, így a NATO-ból az USA akár ki is léphet, ahogy ezt Trump be is lengette. Ez egyben egy multipoláris, több központú világrend elismerése is volt. Egy olyan világrendszeré, amelyben Oroszország fontos, eurázsiai befolyással rendelkező, a globális színtéren játszó nagyhatalom lehet.

Vagy inkább lehetett volna. De Putyin elszúrta. A videósorozatomban egymás után mutattam be azokat a fejleményeket, amelyeket az ukrajnai agresszió okozott, de amelyeket Putyin pont fordítva szeretett volna.

A putyini cél Ukrajna integrálása Oroszországba, ahova – szerinte – mindig is tartozott. Azonban az ukrán nemzeti öntudat nem eltűnik, hanem ezzel a Putyin indította háborúval megkapja az alapító történetét, ahova örökké vissza tud nyúlni, ahogy mi tesszük 1848-49-cel. Ráadásul az ukrán nemzeti öntudat az orosz ajkúak egy részében is feltámadt, mert a szülőföld meghatározóbb, mint a nyelv.

Ezzel együtt az ukrán hadsereg nem meggyengül, hanem megerősödik Putyin segítségével. 2014 óta a Donbaszban tréningezett, jól felkészült a háborúra. A Nyugat katonai segítsége pedig olyan képességekhez juttatja, amivel ki tud tartani a sokkal nagyobb orosz hadsereggel szemben.

Sokszor emlegetett hivatkozási alap volt Ukrajna megtámadására a NATO bővülésének megakadályozása. Azonban az észak-atlanti szervezet nem távolabb kerül, hanem közelebb. Svédország és Finnország kérte a belépését, és meg is hívták őket. Így várhatóan a közeljövőben a Skandináv-félsziget teljesen a NATO-védelme alá kerül, jócskán szűkítve az orosz külpolitikai mozgásteret. Ukrajna ugyan nem lett NATO-tag, ahogy amúgy sem lett volna, de olyan szoros katonai együttműködése alakult ki egyes NATO-országokkal, hogy az is Oroszország relatív gyengülését eredményezi geopolitikailag.

A NATO mint szervezet teljesen célját vesztette az elmúlt húsz évben. Macron joggal nevezte a NATO-t agyhalottnak. Putyin segítésével azonban a NATO visszakapta a régi-új célját, Oroszország megfékezését. Ennek következtében a NATO nem szétesik, hanem a belső kohéziója erősödik. Plusz az Oroszországnál jóval gazdagabb NATO országok jelentősen többet költenek fegyverkezésre. Ezzel Oroszország relatív katonai súlya a világban csökken.

Nagyhatalmi szempontból Oroszország legnagyobb vesztesége az ukrán háború meggondolatlan elindításával a katonai tekintélye csökkenése lett. Az előzetes várakozás természetesen az volt, hogy az orosz haderő könnyedén legyőzik a nála sokkal kisebb – és akkor még rosszabbul felszerelt – ukrán hadsereget. A gyors „nácítlanítás”, vagyis az ukrán kormány megdöntése és egy oroszbarát rezsim megalakítása azonban nem sikerült. A Kijev elleni támadás hamar befulladt lőszer, lelkesedés és további haditerv hiányában. Az oroszok kénytelenek voltak feladni a kijevi csatát és egy hosszú, kitartást követelő háborúra berendezkedni. Halványodik az esélye, de persze még megnyerhetik a háborút. Azonban az orosz konvencionális haderő presztízse biztosan lecsökkent, Oroszország már nem olyan félelmetes.

Az, hogy az Oroszországtól való félelem csökkent, nem az én szubjektív véleményem, hanem a vezető politikusok magatartásából levonható következtetés. A finnek mertek bekéredzkedni a NATO-ba, a német külügyminiszter mer az oroszoknak ellentmondani, a japánok nem félnek újra fegyverkezni, és a kazah elnök Putyin jelenlétében jelenti ki, hogy nem fogja elismerni a donbaszi népköztársaságot. Természetesen mindenki fél egy esetleges orosz agressziótól az országuk ellen. Azonban az, hogy már nem akarnak megalkudni Putyinnal, világosan jelzi, hogy hisznek abban, hogy egy ilyen agressziót még egy relatíve kis ország is meg tud állítani. A reakció ezért az izmozás, fegyverkezés, nem a békéltető simulás az orosz külpolitika követeléseihez. Ilyen simulással egyetlen NATO-ország, amely egyben EU-ország próbálkozik. A gazdasági-társadalmi tényezők közül három dolgot szeretnék kiemelni.

Először is a szankciók már most komoly technológiai problémákat okoznak az orosz gazdaságnak, beleértve a hadiipart, ami bizonyosan elmélyül a következő években. Az orosz erőd nem vészeli át a szankciókat, hanem elszigetelődik és a gazdaság elveszíti a korábban elért növekedést. Az autarkia, a totális gazdasági önrendelkezés sikertelenségét a kubai és az észak-koreai példa jól mutatja. Az ukrán frontokon kiderült, hogy a NATO fegyverei a török Bayraktar drónoktól az amerikai HIMARS rakétarendszerig felsőbbrendűek az oroszhoz képest. A szankciók miatt pedig az orosz kutatás-fejlesztés a jövőben sem lesz képes ezzel versenyképes fegyverrendszereket létrehozni.

Másodszor, az energetikai zsarolással Oroszország lábon lőtte magát. A szovjet vezetők bölcsebbek voltak, mert a hidegháború mélypontjain is megbízhatóan szállították a szénhidrogéneket Nyugat-Európának. Európának lesz most egy kemény tele, de többirányú beszállításokkal és a megújuló energiával pótolni tudja a kieső orosz szállítmányokat. Ezzel szemben Oroszország exportbevételei biztosan visszazuhannak, mert az olajat jócskán leértékelve tudja eladni, a gázt pedig szinte egyáltalán nem. A gázvezetékek Észak-Szibériából Európába mennek. Egy nagy kapacitású kínai vezeték vagy LNG-terminálok építése tőkét, időt és megbízható beszállítói hírnevet igényelne. A magas költségek miatt pedig jóval kisebb hasznot hozna, mint a vezetékes szállítás a megbízható európai fogyasztóknak.

A harmadik fontos, hosszú távú hatás a demográfiai hanyatlás. Már nem csak arról van szó, hogy természetes módon csökken a népesség pl. az alkoholizmus miatt, hanem a hanyatlás felgyorsult azzal, hogy a képzett munkaerő százezres nagyságrendben hagyja el az országot. Elsősorban nem politikai, hanem megélhetési okokból. Ehhez járulnak hozzá az ukrán háborúban elesett, megrokkant és mentálisan leromlott tízezrek, akik szintén kiesnek mint produktív termelőerő.

Összességében Oroszország nem egy új szuperhatalmi státus felé halad (bármit is sulykolnak az oroszoknak már évek óta), hanem globálisból várhatóan regionális nagyhatalommá válik (ahogy egyszer Obama mondta már nyolc évvel ezelőtt). A globális nagyhatalmi helyzetét a felsorolt okokból veszíti el:

  1. Az orosz katonai presztízs az ukrajnai kudarc miatt hanyatlik. Mivel sem pénz, sem technológia nem fog rendelkezésre állni a visszapótlásra és a fejlesztésekre, az orosz hadsereg abszolút súlya bizonyosan nem lesz nagyobb.
  2. Ezzel egy időben Oroszország relatív súlya is csökken, mert az Oroszországot körbevevő hatalmak az Uniótól Japánig mind erőteljesen fegyverkeznek. Továbbá megerősítik vagy kiterjesztik az együttműködésüket, mint a NATO bővítése mutatja.
  3. A gazdaság minden bizonnyal le fog maradni a szankciók és a kivándorlás miatt. Ez lényegesen csökkenti Oroszország lehetőségeit a gazdasági, kulturális vagy akár a sportdiplomáciára. Vagyis a soft power, a befolyásszerzés sem tudja kipótolni a hard power, a katonai erő hanyatlását.

Oroszország az évet mint globális nagyhatalom kezdte. Egy olyan nagypályás, eurázsiai országként, amelynek befolyása van a posztszovjet régióban és Szíriában, és amelyről komoly katonai erőt feltételeztünk. A nukleáris arzenál továbbra is sérthetetlenné teszi Oroszországot, de ez geopolitikai aprópénzzé nehezen váltható. Az orosz konvencionális haderő viszont – most már tudjuk – nem is olyan erős. A gazdasági erejének várható hanyatlása a világpolitikai súlyát lecsökkentette egy olyan nagyhatalommá, amely csak a szomszédaira jelent fenyegetést. Ezért kell mindent megtennünk, hogy ne legyünk Oroszország szomszédja.

A meggondolatlan ukrajnai háborúval Putyin lecsökkentette Oroszország nagyhatalmi jelentőségét, világméretű játékosból helyi jellegű hatalommá tette. Oroszország abszolút értelemben is hanyatlik, mert a katonai veszteségeket nem lesz képes versenyképes katonai technológiákkal kipótolni. Mivel ezzel egy időben minden szomszédja fegyverkezik, az oroszok relatív súlya is csökken. A gazdaság gyengesége miatt pedig a diplomáciai befolyásszerzésre sem lesz módja. Ez a videó záródarabja egy hatrészes sorozatnak, amely Putyin stratégiai tévedéseit elemzi.