Miért magyar nemzeti érdek a háború folytatása Ukrajnában? Vlagyimir Putyin a hódító háborújával megsértette a második világháború óta fennálló tabut, hogy az európai országok többé nem próbálják rendezni az egymás közötti konfliktusaikat katonai erővel. Ha ez az agresszió jutalmat kap, a háborús hiénák kapnak biztatást. A saját nemzeti szempontunkból nézve nem érdekünk, hogy az orosz csapatok újfent Záhonynál álljanak. Ellenben érdekünk, hogy az ukránok megállítsák az orosz birodalmi terjeszkedést messze a határainktól. Az európai és a magyar érdek az ukránok támogatása a háborúban.

Miért érdekünk a háború Ukrajnában?

A háború véres, mindenáron el kell kerülni. Ez a két világháború, de különösen a második tanulsága. Ebből a tanulságból nőtt ki az Európai Unió, amely a legnagyobb békeprojekt a modern történelemben. Ezt azok alkották meg, kezdeményezték, és mélyítették, akik még látták a második világháború borzalmait. A háborúét, aminek a vége milliónyi halott férfi és megerőszakolt nő, és ezernyi lerombolt város lett. Így vált tabuvá az, hogy az országok az egymás közötti konfliktusaikat katonai erővel próbálják rendezni.

Ezt a tabut sértette meg Vlagyimir Putyin a hódító háborújával. Mi ebben a helyzetben az európai érdek és különbözik-e ettől a magyar érdek?

A kérdés tehát, hogy legyünk-e engedékenyek Oroszországgal. Miért lenne probléma, ha meghódíthatja Ukrajnát? Nem része az Európai Uniónak, nem NATO-tag (nem is volt napirenden a felvétele), nem is ágyazódik be az európai gazdaságba úgy, ahogy mondjuk Magyarország.

A második világháború egyik nagy, traumatikus tanulsága a müncheni egyezmény volt és maradt. 1938-ban, az Anschluss után Nagy-Britannia, Olaszország és Franciaország a békesség kedvéért, a békéért átengedte a Szudéta-vidéket Németországnak. Ezzel Csehszlovákia, az akkori Nyugat legfőbb szövetségese a régióban gyakorlatilag megsemmisült mint önálló hatalom.

És mit nyertek vele? Chamberlain kijelentette, hogy Németország és Nagy-Britannia között sohasem lesz háború ez után a remek egyezmény után. Erre mondta Churchill: „Önnek megvolt a választási lehetősége a háború és a becstelenség között. A becstelenséget választotta, és megkapta a háborút.” Egy nagyon véres háborút.

Európa többé nem választhatja a becstelenséget. Nem csak az önbecsülése miatt, hanem mert már tudjuk, hogy csak nagyobb háborút kap érte. Az agressziót a lehető leghamarabb kell megállítani. Egyértelmű jelet kell küldeni nem csak Oroszországnak, hanem minden potenciális békebontónak a kontinensen, hogy a háborúval a kitaszítottságot és a szegénységet választja, és még a területszerzése sem sikerülhet.

De miért kellene Magyarországnak ezt az álláspontot képviselnie? Miért ne lehetnénk becstelenek, ha abból anyagi hasznunk lesz?

Miért ne lehetnénk az a hajdani osztálytársunk, aki egyszerre nyalt a tanároknak és heccelte titokban a rosszfiúkat? Végül is azóta államtitkár lett a srácból, csak van ebben a modellben valami…

Magyarország az összes szankciós csomagot megszavazta. Ezt vagy közvetlenül a miniszterelnökünk tette, vagy az utasítása alapján szavazó megbízottja, jellemzően az EU-s nagykövetünk. Viszont ezzel egy időben megy a sunyi belföldi propaganda, amely szerint a „brüsszeli” szankciós politika a hibás mindenért, nem az agresszor, aki területszerző háborút indított. Ez a propaganda az orosz államérdek közvetlen kiszolgálása, ami bizonyára kifejez egy külpolitikai szándékot a magyar kormány részéről. Ez a szándék nem az érdekünk.

A magyar nemzeti érdek jelenleg nem azonos a kormányérdekkel vagy pártérdekkel. Természetesen nem érdekünk, hogy az orosz csapatok Záhonynál álljanak. Ki a fene szeretné, hogy egy terjeszkedő nagyhatalom legyen a közvetlen szomszédja? Márpedig az orosz birodalmi doktrínából, amelyet geopolitikai okoskodásnak álcáznak egyenesen következik az, hogy Magyarországnak közvetlen orosz befolyás alá kell kerülnie.

Az oroszok elvárják, hogy a biztonságukat a szomszédos országok oroszbarátsága garantálja. A megközelítésük szerint Oroszországnak mint nagyhatalomnak joga van arra, hogy ne legyenek „ellenségek” a közelükben. Ha Ukrajna Oroszország része lesz, bármilyen közjogi konstrukcióban történik, az új határokkal közvetlen szomszédos országokat a birodalmi biztonságukra fenyegetőnek fogják tekinteni.

Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia felkészülhet arra, hogy – első körben – az oroszok elvárják a semlegességüket. Ez a NATO-ból való kilépést vagy a NATO eljelentéktelenítését hozná magával. A semlegesség pedig a magára hagyatottság, a kiszolgáltatottság szinonimája. A helyzet, amikor nem lehet barátod, így a nálad erősebb ellenséged úgy erőszakol, ahogy akar.

De itt nincs vége a birodalmi elvárásoknak. Az orosz vezetők számára traumatikus volt a Jevromajdan, a forradalom Kijevben 2013-2014 telén. Hirtelen kiderült, hogy népi kezdeményezésre az érdekszférájukból leválhatnak biztosnak hitt országok. Arra a következtetésre jutottak, hogy a baráti kormány nem elég, az bármikor megbukhat, közvetlenül kell ott lenniük az orosz csapatoknak. El is kezdték a Krím elfoglalásával, a folytatást is ismerjük. Belorussziában már időben csaptak le, azóta is ott vannak az orosz katonák.

Magyarországon sem lenne elég egy bizonyítottan oroszbarát kormányfő. Elvárnák a jobb biztosítékot, a katonai jelenlétet. Ez nem valami hisztéria, hanem egyenesen következik az ismert orosz észjárásból. Oroszország szükségszerűen nem csak a Szovjetunió és a cári birodalom helyreállítására törekszik, hanem a Szovjetunió közép-európai érdekszférájának a restaurálására is.

Ki akar újra ideiglenes hazánkban állomásozó orosz csapatokat? Ki akar újra az orosz kulturális és gazdasági szférába kerülni a nyugat-európai helyett? Úgy vélem, nagyon kevesen.

Ha a nemzeti érdek a magyar emberek érdeke, akkor az egyetlen lehetséges konklúzió az ukránok támogatása a háborúban. A magyar emberek valódi nemzeti érdeke az, hogy minden módon a lehető legtávolabb tartsuk az orosz csapatokat a határainktól. Az ezekben a percekben is harcoló ukrán alakulatok bennünket védenek Herszon, Donyeck vagy Zaporizzsja körül.

A nemzeti érdekünk azonos az európai érdekkel: a lehető legjobban felszerelni az ukránokat, hogy Kelet-Ukrajnában állítsák meg az orosz hódítást. Azért, hogy ne Csapnál és Záhonynál kelljen egyszer. Aki nem akar háborút Oroszországgal a jövőben, az ukránokat kell támogassa ma.

Nem kell ehhez Ukrajnát vagy az elnökét szeretni. Ez nem kiállás az ukrán nemzeti projekt vagy az ukrán vezetők mellett, hanem a mi geopolitikai érdekünk.

Aki ma Oroszország érdekében megbontja az európai ellenállást, akár békeszólamokkal, az egyértelműen háborúpárti, mert a mai és jövőbeni háborús agresszorokat bátorítja. Az európai béke alapja ma az ukrán háborús ellenállás sikere, mert ez állítja meg az orosz hódítást és a helyes üzenetet küldi a háborúpártiaknak. Ha Oroszország heves nemzetközi és különösen egységes európai ellenállásba ütközik, ha megszégyenül a háborús agressziójában, az más háborús uszítóknak a vitorlájából is kifogja a szelet.

Meggyőződésem, hogy ez a mi nemzeti érdekünk is.