2022 eléggé pocsék éve volt azoknak, akik megkérdőjelezik a liberális demokrácia értékeit. Kína, Oroszország már kevésbé kínál alternatívát, Trump és Le Pen pedig lendületét vesztette. Ezzel egyidejűleg azonban a nyugatos demokráciák sem tudtak igazi sikertörténeteket felmutatni.

2022 eléggé pocsék éve volt azoknak, akik megkérdőjelezik a liberális demokrácia értékeit.

Kezdhetjük is Kínával, mert Kína valóban alternatív politikai berendezkedést akar kínálni. A Kínai Népköztársaság sosem álcázta magát demokráciának. Magát továbbra is proletárdiktatúrának tekinti, ahol a munkásosztály vezető ereje, a kommunista párt politikai monopolhelyzetben van. A kapitalizmus beengedése ezen semmit sem változtatott. Ideológiailag lekezelik azzal, hogy a termelőerők gyorsított felhalmozása csak közelebb hoz a kommunizmus megvalósulásához. A jövendő kommunizmusnak pedig az állampárt mindenhova elérő csápjai adják a garanciáját.

Kína persze nem a kommunista jövőképe miatt vonzó azoknak, akik a nyugati típusú rendszerek ellenmodelljét keresik, hanem a pártállami uralom miatt, ami kiküszöböli a teszetosza egyeztetést, ami a demokráciákat jellemzi.

Azonban Kína nem a legcsudálatosabb idejét éli mostanság. Az elmúlt években több negatív tendencia találkozott össze. A zéró-Covid politika a gazdaság állandó leállásához vezetett. A társadalmi nyomás hatására ezt elengedték 2022-ben. Így viszont várhatóan milliók halnak meg, mert az átoltottság alacsony, különösen az idősek között, az egészségügy és az egészségbiztosítás pedig fejletlen. A gazdasági modell pedig, ahogy például az ingatlanpiac válsága mutatja, elérte határait. Egyre nyilvánvalóbb, hogy részben a gazdasági modell válsága, részben a lakosság elöregedése miatt Kína nem lesz a világ legnagyobb gazdasága a 2030-as évekre sem, még ha lehet is egy-két olyan év, amikor a felturbózott statisztikák alapján ezt fogják állítani. Mivel a nép felé a rendszer a létjogosultságát már rég nem a kommunista ideológiával, hanem a gyors gazdasági növekedéssel igazolta, társadalmi elégedetlenség, amit a gazdasági lassulás okoz, kifejezetten veszélyes a pártállamra.

Szóval Kína nem kínálja már úgy az alternatívát, ahogy korábban. De a nyugati demokrácia ettől nem lett erősebb. Sem Kínán belül, ahol nincsenek demokratikus mozgalmak, sem a világban.

Oroszország más, mint Kína, mert szívesen használja a liberális demokráciák külsőségeit. Ez a máz a rezsim egyik önigazoló eszköze. Azonban nem csak a szólásszabadság erősen korlátozott, hanem még az ellenzéki pártokat is felülről szervezi meg a központi hatalom, és persze bármikor bevetik az erőszakot is. Így a választásokat is csak annyira kell komolyan vennünk, mint az X-faktort.

2022-ben Oroszország felsült, mint norvég a napon. Putyin jelentősen túlbecsülte az orosz hadsereg harcértékét. Az orosz katonai erő mítosza megrendült, ezzel az Orosz Föderáció tekintélye is odalett. Az ukrajnai kudarc után viszont már szekunder szégyenérzete van az embernek, ha valaki az orosz hadsereget dicséri.

Másfelől Putyin jelentősen alábecsülte mind az ukrán nemzeti kohéziót, az ukránok összetartását és lelkesdését, mind a Nyugat készségét az anyagi áldozatokra. Az Egyesült Államok, de – sokkal meglepőbb módon - az európai országok elfogadták a megnövekedett energiaárakat és a közvetlen katonai segítség költségeit azért cserébe, hogy az orosz agressziót hosszú távra megfékezzék.

Annak idején a Szovjetunió kínált a világnak egy ideológiát, a létező és nem létező szocializmust, amivel elvileg bárki azonosulhatott. Ma Oroszország csak a saját nacionalizmusát és terjeszkedő imperializmusát kínálja, aminek természetes módon csak az országon belül akadhatnak vevői.

Oroszország a 2022-es év lúzere. A liberális demokrácia egy másik ellenfele is megpuhult tehát, anélkül azonban, hogy a liberális demokrácia több hívet szerzett volna Oroszországon belül vagy kívül.

A világ vezető hatalma, az Amerikai Egyesült Államok is turbulens éveket élt meg. Donald Trump erőteljesen, bár nem túl szervezetten igyekezett egy olyan rezsimet kialakítani, amelyben a vezér, vagyis ő maga, közvetlenül tartja a kapcsolatot a néppel a törvényhozás és a saját pártja, vagyis a washingtoni elit háttérbe szorításával. Ez a populista Twitter-demokrácia, amely lényegileg különbözik a hagyományos amerikai képviseleti demokráciától azonban már harmadszor bizonyult versenyképtelennek. Trump 2020-ban elvesztette az elnökválasztást, 2018-ban és 2022-ben pedig nem nyert teret kedvező politikai helyzetben sem.

Miért fontos ez? Azért, mert a karizmatikus vezető a sikereivel, vagy legalábbis azok látszatával, igazolja magát. Márpedig a 2022-es midterm választásokon a republikánus párt jóval a várakozások alatt szerepelt. A vezér leglátványosabb kudarca a szenátusi választásokon következett be. Blake Masters ugyanúgy veszített Arizonában, ahogy Herschel Walker Georgiában. Nem egyszerűen nem sikerült megszerezni a szenátusi többséget, hanem Fetterman simán legyőzte Dr Ozt Pennsylvaniában, amivel egy korábbi republikánus szenátor helyére is demokrata került. Mi a közös Mastersben, Mehmet Ozban és Herschel Walkerben? Az, hogy mindegyikük jelöltségét személyesen Donald Trump erőszakolta ki az előválasztások során. Mind vesztettek, így a vezér tekintélye is megrendült. Aki tekintélyuralmi rezsimet akar magának, kellő tekintéllyel kell rendelkezzen.

A liberális demokrácia kihívója a legfontosabb demokratikus országban megrendült. Azonban ezzel a liberális demokrácia nem szerzett magának több hívet, csak haladékot kapott.

Európában a legfontosabb választás 2022-ben Franciaországban zajlott. Az Unió egyik vezető hatalmában már hosszabb ideje reális veszély egy szélsőjobboldali populista fordulat. Áprilisban azonban Marine Le Pen a második fordulóban végül simán veszített Emmanuel Macronnal szemben. Ez egy kis vereség a liberális demokráciának is, mert Macron maga is egyfajta vezérdemokráciát promotál, még ha mérsékeltebb formában is. Ő is felülről létrehozott vezérpárttal és a karizma uralmával szeretné felülírni a hagyományos, pártok versengésén és a programok összeegyeztetésén alapuló demokrácia modelljét.

A liberális demokrácia ellenségei általában is bizonyára nagyon megszomorodtak 2022-ben az Unión belül, mert az együttműködés megfáradt közöttük. Ennek egyik oka éppen Le Pen veresége volt, a másik pedig az orosz agresszió Ukrajnában. Ez utóbbi különböző megítélése éket vert az élesen oroszellenes lengyel és az oroszbarát illiberális mozgalmak közé. A magyar-lengyel együttműködés lényegében megszűnt, mert a Ruszkik haza harci kiáltását nem lehet összeegyeztetni a Szeretünk, Vlagyimir! jelszavával. A lengyelek nem csak Orbánra tekintenek gyanúval, hanem Le Penre és Melonira is az oroszbarátságuk miatt. A lengyel vezetés nyelt egy nagyot, és inkább igyekszik dűlőre jutni az EU-val, az oroszellenes EU külpolitikai irányvonalért cserében.

A liberális demokrácia ellenségeinek legfőbb sikere 2022-ben a világon a Fidesz magabiztos győzelme volt. Ezért talán rossz is itthon a perspektívánk, úgy gondoljuk, ez a trend mindenütt. Talán még Giorgia Meloni választási sikerét említhetjük Európában. Ám 26% még messze nem jelent olyan erőt, amivel új rezsimet lehetne építeni. Az Orbán-kormánynak belföldön az égvilágon semmilyen kompromisszumra nincs szüksége, Meloni viszont elkerülhetetlenül egyezkedésekre kényszerül.

Összességében 2022 egyáltalán nem volt a liberális demokrácia ellenzőinek a sikeréve. A nyugatos demokrácia alternatívái kevésbé látszanak világosnak az év végén, mint az év elején. Ezzel együtt viszont a liberális demokráciának sem voltak sikertörténetei 2022-ben. Az ellenfél rossz játéka még nem ad reményt a jövendő sikerekre. A Nyugat jobban áll, mint egy éve. De nem nézhet több optimizmussal a jövőbe.